A magyar oktatási rendszer a forrongás és átalakulás éveit éli. Az új utak keresése az oktatás lényegét is érinti. A hagyományos iskola ismereteket adott át. Ezek az ismeretek csak a későbbiek során asszimilálódtak kompetenciaként. Ma a kész, az átadható ismeret leértékelődött. Felértékelődik viszont a kompetenciák iskolai rendszerben történő kialakítása. Tehát a diáknak – középiskolában különösen – azokat a készségeket, jártasságokat, tanulási és infokommunikációs technológiákat kell elsősorban elsajátítania, amelyek segítségével a tudást saját maga is megszerezheti. Eközben pedig a tanár új tanulásszervezési formákat használ, az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektet az önállóságra, a közös munkavégzésre, a feladat képességek szerinti felosztására, vagyis a differenciált csoportmunkára és a kooperatív megoldásokra. Összefoglalva: módszertani megújulásra van szükség. Ezt szolgálta a TÁMOP 3.1.4. uniós pályázat, amelyben a megye több iskolája mellett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium középiskolai feladatellátó helye is nyertesként vett részt. – a J.-N.-Sz. Megyei Önkormányzat pályázatával.