HAT-15-07 HATÁRTALANUL! ,, Ízek és hagyományok: kunok és székelyek határtalan együttműködése,,

2. képA Karcagi SZC Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumának
18 húsipari termékgyártó, szakács és cukrász tanulója két kísérővel a „HATÁRTALANUL!” pályázat keretében Érmihályfalván töltött el három napot.

 

 

A kora reggeli indulás után az autóbuszon az előttünk álló feladatokat ismertettük, az első találkozás során megvalósítandó teendőket egyeztettük. Az út folyamán felelevenítettük az Erdélyről tanult irodalmi, földrajzi, történelmi, néprajzi ismereteinket. Beszélgettünk az erdélyi magyarság helyzetéről, megmaradásának esélyeiről.

Érmihályfalvára érkezve találkoztunk a partner intézmény diákjaival. A két intézmény tanulói kiselőadások keretében bemutatkoztak egymásnak, kölcsönösen megismerve egymás intézményeit, szakirányait, településeit.
A fő célunk, sertés hagyományos feldolgozási módjának dokumentálása a népi tradíciók fennmaradását szolgálja. Ennek keretében a helyi közösségi házban szalonna szemlén vettünk részt, szalonnát sütöttünk, megismerkedtünk a helyi termelők ízvilágával és szavaztunk az általunk legfinomabb szalonnára. Interjút készítettünk a városlakókkal a hagyományos sertés feldolgozásról, melyben diákjainkat segítették az előzőleg elkészült kérdőívek.

közös énekKapcsolatunk nem csak a pályázat kereteiben működött: Érmihályfalva is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, mely a város egy emblematikus helyén egy dal refrénjének eléneklésével az anyanyelv megőrzésére buzdít, ugyanakkor kapcsolatot teremthet a világ magyarjai között. Mi is boldogan csatlakoztunk a felhíváshoz, és diákjaink az ottaniakkal – fiatalokkal, idősökkel – közösen énekelték:

„Megtanulom, megőrzöm,
tanítom, továbbadom a szüleim nyelvét,
a gyermekeim hangját elvenni nem hagyom!”

A projekt része volt az Érmihályfalvi városnézés is. A nevezetességek bemutatása Kiss Imre földrajz szakos tanár vezetésével történt. Történetei nagyon emberközelbe hozták az épületek történelmét.
Nagykárolyi kirándulásunk során megtekintettük a Károlyi-kastélyt és a római katolikus templomot. Kiselőadásban megemlékeztünk a város híres szülötteiről: Károli Gáspárról, Jászi Oszkárról, Kaffka Margitról.
Nagyváradon idegenvezető segítségével jártuk körbe a város nevezetességeit.

1. kép
Kirándulásunk utolsó állomása Szatmárnémeti volt. Belvárosi sétát tartottunk. Állomásaink: római katolikus székesegyház, református „Láncos templom”,városháza.
A kiránduláson diákjaink nagyon jól érezték magukat, és már alig várják, hogy az érmihályfalviak viszonozzák a látogatást.

Mi egy hagyományos kunsági hízóvágással ismertetjük meg őket. Bemutatjuk nekik Kunhegyes, Debrecen és Eger nevezetességeit.
Itt is szeretnénk köszönetet mondani az iskola vezetőségének, amiért támogatta a pályázatot, és diákjainknak biztosította ezt a felejthetetlen élményt.

Szegediné Szabó Dóra
szaktanár

2016_hatartalanul[1]

 

Határtalanul!!! – Érmihályfalvi vendégek fogadása

Egerbe kirándultunk.,, Ízek és hagyományok: kunok és székelyek határtalan együttműködése,,

Mint arról már korábban hírt adtunk, iskolánk a Határtalanul!! pályázat keretében Érmihályfalván töltött 3 napot. A partneriskola képviselői április első hétvégéjén látogattak hozzánk.

 

 

Második látogatás:

Kunhegyesen április 1-3. között fogadtuk viszont az érmihályfalvi diákokat.
Kunhegyesre érkezésük előtt rövid debreceni városnézésen vett részt a csoport. Kunhegyesre érkezve első megállójuk a városháza volt, ahol a Polgármester úr fogadta a vendégeket. Köszöntő és a város rövid bemutatása után megvendégelte a diákokat. Köszönet Szabó András polgármester úrnak a szívélyes fogadtatásért. Közben iskolánk tanulói és tanárai nagy izgalommal és lelkesedéssel várták vendégeiket, a megkezdett közös projekt folytatását.
Ebéd után a diákok és kísérőik, elfoglalták a szállásukat, majd kunhegyesi városnézésre indultunk. Megtekintettük a város nevezetességeit: református templomot, könyvtárat, parkot, katolikus templomot és a kunkapitány házat. A program sikeréhez nagymértékben hozzájárult Vig Márta tanárnő érdekfeszítő idegenvezetése, amelyet szeretnénk megköszönni.
Vacsora után az első közös foglalkozáson előkészítettük az előttünk álló napok tevékenységeit, felosztottuk a ránk váró feladatokat.
Szombaton korán reggel ébredtünk és siettünk a disznóvágás helyszínére. Az iskolában minden elő volt készítve a disznótorra. A munkafolyamat az állat leszúrásával kezdődött. A közös tevékenység, melyben a böllér a főszereplő, a segédkezők az állat lefogásában működtek közre. Tapasztalt szakember figyelte, segítette és biztosította a szakszerű munkát. A következő művelet az állat megtisztítása.

Hagyományos disznóvágás.

A pörzsölés szalmával és kézi perzselővel történt a hagyományoknak megfelelően,majd az állat tisztítására került sor. A bontási műveletet megelőzi a sertés hasítása, a belek, belsőségek kivétele. Ezt követően megkezdődött a sertés részeinek feldolgozása. Készítettünk hurkát (májas, véres), kolbászt, különböző szalonnákat, tepertőt sütöttünk. Eközben a konyhában is nagy volt a sürgés-forgás a feldolgozott részekből készültek a különböző ételek. Reggelire hagymásvér készült. Ebédre sült pecsenye tepsis krumplival. Vacsorára pedig orja leves, főtt hússal és meggy szósszal, sültek párolt káposztával és hagymás krumplival, hurka, kolbász is sült, valamint toros és töltött káposzta, desszertnek hájas tészta házi szilvalekvárral. Az ételek szakszerű elkészítésében Pilákné Hubai Erika és Kotora Istvánné tanárnők segítettek, amelyek nagyon finomak és ízletesek voltak.

kolbász
A vacsorát megelőzően a diákok a tornateremben fociztak, ping-pongoztak és megismerkedtek a floorball szabályaival Fehér Judit tanárnő segítségével. Kellemesen elfáradtak, így nagyon jól esett a vacsora. Vacsora után a termékeket értékeltük, az elvégzett közös munkát elemeztük, a látottakat, tapasztalatokat megbeszéltük és a következtetéseket levontuk. A diákok elmondták, hogy mi mindent tanultak, hogyan és mivel gyarapították tudásukat.
Vasárnap reggeli után látogatást tettünk az iskolánkkal kapcsolatban lévő gyakorlati szakképzési helyen, a Nagykun-Hús Kft. telephelyén, ahol betekintést nyertünk az üzemi feldolgozás munkafolyamataiba. Ezúttal szeretnék köszönetet mondani az üzem vezetőségének a nem mindennapi lehetőségért. Nagyszerű élményben volt részünk.
Ezt követően buszra szálltunk és Eger felé indultunk. Egerben az egri várat „vettük be”, majd idegenvezető segítségével megnéztük a nevezetességeket. Visszaérkeztünk, az iskolába elbúcsúztunk újdonsült barátainktól, felidéztük a két találkozás nyújtotta feledhetetlen élményeket, szakmai tapasztalatokat, majd érmihályfalvi vendégeink haza indultak.
Itt is szeretnénk köszönetet mondani az iskola vezetőségének, amiért támogatta a pályázatot, és diákjainknak biztosította ezt a felejthetetlen élményt.

A Galériában a három nap eseményei megtekinthetők.
Szegediné Szabó Dóra
szaktanár