Kirándulás a Mátrában

A 12.A osztály október elején élményekben gazdag két napot töltött a csodálatosan szép Mátrában. Az első napon felmentünk a Siroki várhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környező hegyekre.

A vártúra után elfoglaltuk a szállásunkat a Parádfürdői Ifjúsági Tábor faházaiban. Késő délután tábortüzet raktunk, majd szalonnát, kolbászt sütöttünk vacsorára.

Sötétedéskor egy különösen izgalmas kaland várt ránk, mert egy szakavatott túravezetővel éjszakai túrára indultunk. A túra során tilos volt használni a mobiltelefonokat, illetve bármilyen világító eszközt. Teljes sötétségben jártuk végig az útvonalat. Útközben egy barlangon is keresztül kellett haladnunk, amelyben csak centiméterről centiméterre tapogatózva tudtunk előrejutni. Egy nagy mezőre kiérve a túravezetőnk elmondta, hogy hogyan tudunk tájékozódni az éjszakai égbolt csillagképei alapján, ha esetleg eltévednénk vagy nem lenne nálunk telefon.

Másnap megmásztuk a Kékest és boboztunk egyet a mátrafüredi kalandparkban, majd a nap zárásaként a gyöngyösi McDonald’s-ban csillapítottuk éhségünket.

Kora este fáradtan, de sok-sok szép és vidám emlékkel gazdagabban értünk haza Kunhegyesre.

 

Apostol Anita
a 12.A osztályfőnöke