2024. január 10-én Kunhegyesen szakképzési centrumunk vendégül látta a Heves Vármegyei SZC képviselőit
A Karcagi SZC Nagy László Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolába szakmai egyeztetés céljából érkező egri delegáció tagjaiként köszönthettük Milibákné Veres Erika főigazgató asszonyt, Hegyi István kancellár urat, illetve a Heves Vármegyei SZC három intézményének igazgatóját. A házigazda Karcagi SZC részéről Vida Tamás főigazgató úr, Moldován György főigazgató-helyettes úr, Dr. Pénzes István intézményvezető úr, illetve Szabó Mónika Renáta tanügyigazgatási referens asszony fogadta a vendégeket. A szakmai egyeztetés középpontjában a szakmai képzések indításának, a felnőttképzési tevékenységre irányuló marketingtevékenységnek, adminisztrációnak a témaköre állt. Az értékes tapasztalatcsere során kölcsönösen megismerhettük mindkét SZC szakképző intézményeinek profilját, sikereit, problémáit. Az egyeztetésen különféle, a szervezeti struktúra kiépítésére vonatkozó jó gyakorlatokat ismerhettek meg a résztvevők. A jó hangulatú, eredményes megbeszélést egy ízletes ebéd követte, s a résztvevők mindegyike azzal a reménnyel búcsúzott el, hogy a két centrum közötti kapcsolatépítés a jövőben tovább folytatódik majd. Centrumunk ezúton köszöni meg Dr. Pénzes István igazgató úrnak és kollégáinak a szakmai nap lebonyolításában nyújtott segítséget, valamint a szíves vendéglátást.